Az ember szellemi minőségétől már réges-régen megvált.
Mindent elkövetünk, hogy leromboljuk a maradékot is, az emberi lelket.
Amikor ez sikerülni fog, újra csak testiségében létezik majd az ember. A kör bezárul. A küldetés megbukik. A játéknak vége!

Mit tehetek én?
Próbálom megmenteni magam. Önzés? Lehet. Senki mást nem ismerek. Magamat sem eléggé ahhoz, hogy biztos lehetnék benne, hogy a saját létezésemet uralom. Úgy és olyan feltételek között élek, amilyen vagyok, amilyen módon szeretnék? Valójában pont úgy élek, és olyan feltételeket tartok fenn magamnak, amilyet érdemlek, amilyenre képes vagyok. Ha ez mégsem tetszik, úgy szabadságomban áll fellázadni, szembefordulni, hadat üzenni. Szabadságomban áll változtatni azon, ahogy én magamnak gondolom a saját létezésem.
Próbálom megmenteni a saját lelkem. Lehet, hogy ez nem jelent semmit másnak. Ettől még nem lesz más programom. Hogy mennyire nehéz vagy kanyargós ez az út, az sem érdekel senkit.

Mindenkinek a saját útja az, amin ő mozoghat. Mindenkinek annyiban növekszik a felelőssége, hogy útja során hány és hány másik emberrel találkozik, és ezek közül a találkozások közül hány és hány emberben okoz kárt, tesz valamit érte vagy ellene.

A legtöbb, amit magamért tehetek, pontosan annyi, mint amennyit másért tehetek. Ha megmentem magam, akkor csupán a példa erejével a lehető legtöbbet adom a másiknak. Ha hagyom magam, akkor éppen a példa erejével igazolom, hogy nincsen más, mint ez a lelketlen, szellemtelen kaotikus őrület, ahol a test az oka, a célja és az eszköze is a létezésnek.

A lélek alkímiája az én utamról tudósít, az átalakulásról, az átváltozásról.
A képek, amiket útközben festek, lenyomatok. Egy energiának a kivetülései és  megnyilvánulásai az anyagon, az anyagban, az anyag által- homályosan.

1. rész
Démonológia

2. rész
A lélek alkímiája

3. rész
Új para-dogma